A bejegyzésben Brucis 51 (néven futó ……), fotókkal alátámasztott, nyilvános előadását olvashatjuk a műlegyes dévérkeszeg horgászatban szerzett eddigi tapasztalatairól, melyet jó szívvel megoszt az érdeklődő olvasókkal, fejlesztve azok szakmai tudását.
Brucis 51 trükkjei a műlegyes, dévérkeszeg horgászatban.
Előzmény.
A múltkoriban belefutottam a Műhosz fórumán a dévérkeszeges műlegyes topikba. Kíváncsi voltam történtek-e nagy dolgok ott és előkerültek-e olyan emberek, akik ténylegesen tudnak adott halfaj műlegyes horgászatában. Nem csalódtam. Egy legény volt, aki határozottan nyomult, Brucis 51 néven futó versenyző. Eléggé, a már tőle megszokott stílusban szólt. Pszichológiai elidegenítés módszerét alkalmazta, egy olyan horgásszal szemben, aki tényleges tudással rendelkezik és a tavalyi évben is sok dévérkeszeget fogott műléggyel.
Az ember arra gondol, ha már ilyen lenéző stílusban próbálja elidegeníteni a valódi tudással rendelkező horgászt, akkor minden bizonnyal jóval nagyobb szerzett tudással rendelkezik adott halfaj műlegyes horgászatát illetően. Végül is, ha jobban átgondoljuk majd 2 és fél éves műlegyezős tapasztalatával, akár még ez is elképzelhető. Bárki bármit mond én erős képzelőerővel, rendelkezem. Bármit el tudok képzelni. Az ember igazából nem tudta ott eldönteni, hogy vajon szerénysége, vagy „szegénysége” nem engedte ott szólni, de szerencsére ez egy reális blog, ahol a műlegyező horgászathoz kapcsolódó dolgokat igyekszünk tényszerűen bemutatni.
Éppen ezért felkérném BRUCIS 51-et, hogy kápráztasson el a dévérkeszeg műlegyes horgászatával kapcsolatos tudásával, bennünket.
Különféle víztípusokhoz tartozó módszerek, hozzáillő csalik, csali mozgatási módok, stratégiák, trükkök, tippek, fortélyok. (Mellébeszélés nélkül.)
A bejegyzés feltöltésére a hozzászólásoknál van módja. Az általa, műléggyel fogott dévérekről készült illusztráló fotókat, linkek, hivatkozások formájában tudja elküldeni, melyet beillesztek majd az általa feltöltött bejegyzésbe.
Na nem is húzom tovább az időt!
Brucis 51-é a szó!
Lássuk mellébeszélés nélkül a szakmai tudást!
Itt kezdődik a számára biztosított hely.
…………………………………..
© 2008-2012 Irsa Jani / Fly Mánia. Minden jog fenntartva!
















A tegnapi első napon főztem egy jó kakaót, felraktam a lábam a székre, tekintetem a monitorra szegeztem és 31 érdeklődővel együtt vártam a tudást, hogy magunkba szívhassuk, mint szivacs a vizet. Persze megérti az ember, hogy egy ilyen komoly szakmai eszmefuttatás elkészítéséhez, kell egy kis idő, így ma is visszatérünk majd az érdeklődőkkel, szerintem ma már többen leszünk, hátha.
Egyébként a tegnapi nap igen furcsa volt.
A mindig nyüzsgő „pszicho guru” teljes kussba volt.
Lehet, hogy beteg?