Mindenütt szeméthegyek!
Egy csatorna partja.
A helyi horgászrend szerint, tilos a horgászat megkezdése olyan területen, ahol 10 méteres körzetben szemét található.
Az összes közeli horgászbeállásnál hasonló volt a helyzet. Egyéb helyeken pedig a nádfaltól nem lehetett víz közelbe lépni.
Tomi elhatározta, hogy a lába körül lévő szemetet összeszedi. Azért, mert bántotta a szemét.
Ez csak a fém sörös doboz volt!
Na, de nézzük, máshol mi a helyzet?
Ipoly folyó.
Ipoly folyó.
A látkép csodás. Közelebb érvén a fára tűzve, ezt találtuk.
Kiragasztott felhívás, az Ipoly part tisztasága érdekében.
Közvetlenül alatta:
Szemét az Ipoly parton, közvetlen a kiírás alatt.
Természetesen az egész parton szeméthegyek. A horgász abban állva hódolhat kedvenc szenvedélyének. Ha mázlija van és van nála melles csizma, kiléphet a szemétkupacból és beáll a vízbe. Vagy a fél napját a környéken szétdobált szemét összeszedésével tölti.
Kinek, mi a szimpatikus.
Dera patak.
Dera patak medre, a torkolat közelében.
A pet palack patak. Szerencsére egy kis részen azért jól látszik a képen, hogy víz is folyik alatta. Természetesen halak is élnek benne. Kisméretű domolykók.
3 fotó a Pesti Dunáról.
A Pesti Dunán felgyűlt szemét.
A Pesti Dunán felgyűlt szemét.
Haltetem.
A Zagyva folyó.
Zagyva folyó.
Az ember kedvenc horgászhelyéhez közeledve, mindig nagy izgalommal készül az aktuális horgászatára. A helyszínre érve megdöbbentő kép fogadja. A bokrokkal sűrűn tűzdelt, hangulatos hely helyett embermagasságú, levágott nád halom, tetején pet palack koronával.
Hát nem csodás?
Pár éve az ember még a vizet fotózta, látott egy bogarat, egy halat, ma meg mindenűt szeméthegyek! Bár hová is mész.
Talán az oktatási rendszer nem fektet elég hangsúlyt a téma fontosságára? Vagy a módszer rossz, ahogyan felhívják erre a fontos problémára a figyelmet? Talán az emberek felelőtlenebbek? Talán a szeméthegyek nőnek irgalmatlan mennyiségben?
Olvasói hozzászólásokat várok a témával kapcsolatban!
Részemről filmajánlót tartanék a témakör kapcsán.
Egy egyszerű mese személyében. Mely a tudat alatt közli és érzékelteti az emberekkel a téma fontosságát. Az ezzel kapcsolatos szemléletváltozás szükségességét, és fontosságát. A film 1-120 éves korig mindenki részére jó szórakozást nyújt, érthető, figyelemfelkeltő, és a tudat alatt jó irányba formálja az egyén gondolkodás módját. Jó irányba tereli azt.
Felmerülhet, hogy a felnőttek mesét nézzenek? Nem komolytalan ez?
Talán ez, pont felnőtteknek íródott, talán pont azért lett mese, hogy közérthető legyen és mindenki számára jól felhívja a figyelmet a téma fontosságára.
Konkrét, határozott és tényszerű. Sok fontos mondanivalóval és megszívlelendő dologgal.
Az általam ajánlott mese: A Wall-e
Wall-e.
A kép forrása: http://saysomethingfunny.files.wordpress.com/2009/04/walle3.png?w=320&h=314
Bár a bejegyzés célja felhívni a figyelmet a szomorú valóságra, azért van néhány jó minta is országunkban.
Az ember a vizek partjain botorkálva, a szeméthegyek között, beérkezik “Közép-Európa legjobb horgászvízére”, Tassra. Ámulva látja, hogy itt a rend az úr. Annyi frissen kihelyezett szemétgyűjtő kukát talál, hogy a bőség zavarában, nem tudja melyikbe dobja a szemetét.
Jó ilyen példákat, mintákat látni.
A víz gazdája a Mohosz.
A napijegyen ez olvasható:
Hasznosítóként szövetségünk a vízterület halgazdálkodási tervének megfelelően rendszeresen halasítja a vízterületet. Ezen túl jelentős összeget fordít a partok horgászhatóságának fenntartására és azok tisztaságára.
Megjegyzés:
Régen Tomi barátom idegenkedett egy kicsit a víztől, mert hát az a kibetonozott partrész, akkor inkább a természetes folyómedrek.
Aztán valahogy megbékélt, sőt, már szívesebben menne oda sokszor. Talán már nem aközt kell választanunk, hogy műtárgyon horgászunk, vagy természetes partoldalba. Annál inkább, hogy szemétkupac közepén, vagy egy rendezett, karbantartott víz, partján.
© 2008-2010 Irsa Jani / Fly Mánia. Minden jog fenntartva!




























Ma találtam.
Részlet egy horgászengedélyen szereplő horgászrendből.
A szemetes helyen horgászótól a területi engedély bevonásra kerül, illetve az illetékes hatóság helyszíni bírságot szabhat ki.