Legújabb műlegyes kalandom, élményem.
A történet, sok fontos tanulsággal szolgálhat, olvasója számára. Jelen történet szereplője nem bír akkora fontossággal, mint a saját magunk részére levonható, általános tanulság, mely fejleszthet minket.
Nem az a fontos, hogy mi történik veled, hanem, hogyan látod azt!
A szereplők, véletlen kiosztott szerepet játszanak. (Mint, mindig.)
Szerencsére, nekem a jobbik jutott! :)
Szolnok belvárosi részénél horgásztam műlegyes felszereléssel, pont, ahol a szépen kialakított sétáló rész is van, a töltés tetején.
Egész nap keresgéltem a halakat, pár óra keresés után ráleltem a bolyra. Talán párat dobhattam, a töltés másik oldalán, kis csapatra lettem figyelmes. Feltűnt, hogy bár még messze voltak, egy-két követ dobáltak a vízbe. Gondoltam szuper! Végre, már hiányzott!
Itt nincsenek kajakosok, meg kisebbségi komplexumos motorcsónakosok, van helyette …
Aztán ahogy velem egy vonalba értek, elkezdtek 2-3-an köveket dobálni, felém. Nem a vízbe, hanem én voltam a cél, a túlparton.
Nevezzük őket, 10 kicsi ……-nak. (Úgy is tudod, kikről van szó!)
Élmény volt!
De valahogy a kövek sem a vízbe nem estek, sem a közelembe nem értek.
Felötlött bennem!
Úristen!
Ekkora válság van?
Már bicska sincs, csak kő?
Mi jöhet még?
Langyos vízzel fognak majd locsolni?
Természetesen nyüzige versenyzőink, kb 16-18 évesek, ha lehettek.
Felötlött bennem: ezeknek nem iskolába kéne lenniük, ilyenkor?
De aztán, beugrott, Jani, miket beszélsz már!
Normális vagy?
Ja tényleg, mondtam magamban.
Vajon kitől tanulhatták ezt?
- Iskolába nem járnak, az ábra szerint.
- Anyukájukat nem láttam a parton dobálni.
- Lehet, hogy a “vérükben” van? (Van más lehetőség?) (Viselkedésminták!)
Visszatérve egy pillanatra, az iskolára. Itt azért megmutatkozik azoknak az elsumákolt tornaórák hiánya. Már egy kis követ is probléma átdobni a 8-10 méteres folyón. Hol az erőlét?
Nem hiába volt tornaórán a medicinlabda dobás! Ezek szerint.
A néhány próbálkozó egyre bénább volt. Volt velük, pár lány. Komolyan mondom már nekem volt ciki, hogy ilyen bénák. Gondoltam belerohanok valamelyik kőbe direkt, ne égjen már a 10 kicsi ……. . Közben természetesen klasszikus legyező horgászokat megszégyenítő dobásokkal ejtettem legyem a csodás víztükörre. De azért nem volt olyan könnyű egyszerre a csodás legyező dobások kivitelezése és 5 métert rohanni az aktuális kő eléréséhez.
(Ha kétséged van felőle, próbáld ki! Nem könnyű!)
Aztán mondtam, közelebb álok, hátha!
De semmi! Bénázás, ezerrel.
Meguntam. Kirántottam legyem a vízből és határozottan elindultam az aktuális híd irányába, hátha közelről sikerül.
Ettől megijedhettek, mert ellenkező irányba el, ezerrel.
Mondom: Futni, már csak nem fogok utánuk, nyitott műlegyező bottal?
(Szerencsére a megtalált haltartásom nem sérült.)
Tényleg, mikor nem vagyok ott, akkor a sétányon kisbabát toló, anyukákat dobálják? Vagy a sétáló, nyugdíjas házaspárt?
Minden esetre, 10 kicsi ……., kimerített jó néhány törvénybe ütköző dolgot, melynek, akár komoly következményei is lehetnének, ha…
Gondoltam lenézek a Tiszához. Leugrottam, de semmi.
Miután kiixeltem a Tiszát, visszatértem a tuti helyemre. Épp dobnék, hát a túloldalon a 40 méteres bokorsor mögül, kilép a 10 kicsi …… . Kb 3-at léptek. Hátra arc és tűz, víz, repülő.
Csak csíkokat látni belőlük.
A buszon hazafelé a következő gondolatok ötlöttek fel bennem:
- Én milyen mázlista vagyok!
Saját fejlesztett, tuti csalimmal egy csodás folyón fogom a szebbnél szebb jászokat, míg másoknak a legnagyobb élménye, néhány mellé dobott kő lehet, csupán.
Most már érti a kedves olvasó, hogy miért is mondtam a bejegyzés elején, hogy nekem a Jobbik jutott! - De honnan szedtek ezek köveket? A domb oldala füves volt + gaz. Zsebben hordják?
- Soha nem figyelek.
Elszúrtam a nagyszerű lehetőséget!
Videóra vehettem volna a kőhajigálást!
Bár ezt felhasználni nem lehetne egy bizonyítási eljárásnál a tettesek beleegyezése nélkül, de kirakhattam volna az oldalra, mint a műlegyező horgászokra leselkedő veszélyforrást!
Közvetlenül a csalán, az orvhalászok és a szúnyog videója közé. - Aztán beugrott a békás, skorpiós történetből a skorpió szövege:
“Nem tehetek róla, ilyen a jellemem!”
Miért pont ez ugrott be, magam sem értem! :)
A peca végénél elkezdtem visszasétálni a víz mellett. Hirtelen megállt egy autó mellettem. Négy ember ült benne. Kitöltötték az autót, rendesen.
Kettő kiugrott az autóból és ezerrel felém.
Ne már! (Gondoltam.)
Már megint!
De, hát nincs is adóságom!
De, aztán….
Jó napot!
Horgászengedélyeket kérem!
(Na az a bizonyos kő, most esett le a …)
Aztán a kőhajigálós banda létszámára gondolva, lehet, hogy nem túlzás a 4 halőr egy brigád?
Na de…
Végül megjegyezném, hogy Pestről a Szolnoki Zagyvára lejutnom, gyalog kevesebb időbe került, mint a városban egy napijegyet venni, az ép aktuális vízre. (A piac melletti üzlet volt a nyerő! 2000ft/nap.)
Kb 1 kilométert néztem át. Semmilyen telepített halat nem láttam! A reális napijegy ár kb. 500 ft lenne, az is nem a fogható halfajok miatt, csupán az ellenőrzés miatt.
A nap folyamán szétment a vadi új vékonyodó előkém. Később, a legyező zsinórt az előkével összekötő darab is búcsút mondott, de horgásztam tovább!
3. dobás, egy balin!
Aztán az egyik sással vívott küzdelem során a botom is megadta magát.
De pánikra semmi ok!
Míg van Tuti csalim. :)
Végül is láttunk már horgászni, akár egy nádszállal is!
Mindennek ellenére csodás horgásznapot tudhattam magam mögött néhány szép hallal.

Piros-fehér polibogárral fogott jász, a Zagyvából.
És gyönyörű környezetben.

Zagyva folyó.
Szereztem egy új műlegyező barátot Szolnokon.
Kaptam tőle egy csomó légykötő anyagot.
Jó volt látni az arcán, újra a tűzet.
Búcsúzóul ezt mondta:
Gondolkoztam, hogy fenekezek, majd, vagy úszózzak, mondta, de ahogy meglátott engem, nem kérdés már, elő a műlegyező bot újra, és aztán…
Elmondása szerint egy ideje már nem horgászott.
Visszatérve a címben szereplő mondatra, biztos mindenki ismeri!
Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!
De mi van, ha nincs nálunk kenyér?
Arra az esetre lejegyezném ide a Szolnok megyei rendőrkapitányság telefonszámát.
Még jól jöhet!
(Ha nincs nálad kenyér.)
Szerencsére a hátizsákomban volt kenyér!
Ami kapcsán, egy nagyszerű lehetőséget fedeztem fel.
De erről, majd egy másik bejegyzésben olvashatsz majd.
Addig is…
© 2008-2009 Irsa Jani / Fly Mánia. Minden jog fenntartva!
Szolgálati közlemény. (Palintának)
Ez a palinta srác nem fér a bőrébe.
Tarts ki Palinta, már kész a te viselkedésmintád!
Kösd fel a gatyád!
Ütős lett! :)
Még két nap és…
A Jani.
Ui. Még a kenyérnél is lágyabb!
Túlszárnyaltad az elképzelhetőt!
10 egész embert, át tudtál rángatni a rosszindulatoddal. Ha így folytatod még a 11-et is elérheted! Ne add fel!
Szorítok, hogy sikerüljön!
Szia Jani!
Sajnos én már jól ismerem a Zagyva mellett élő méreten aluli kisebbséget. Nagy szerencséd volt, hogy csak kaviccsal dobáltak. Egyébként a kavicsokat a túloldalon lévő park kavicsos útjáról és a hídról szedhették. A múltkor én majdnem belefutottam egy kézilabda nagyságú betondarabba, amit az egyik bar…..rű suhanc dobott le a gyaloghídról. A pihenő kacsákat célozta. Sokkal veszélyesebbek a lurkók ha nem kővel, hanem horgászbottal vannak felszerelve. Nem részletezném a dolgot, mindenki tudja mire gondolok.
A napijegy ára azért 2000 Ft és 500, mert minden víz benne van, amit az összterületi is tartalmaz. Ez csak akkor lehetne alacsonyabb összeg, ha külön csak a Zagyvára szólna (Szolnok-Zagyvarékas). De ennek a nyomdai költsége magasabb lenne, mint a jegyárakból befolyó bevétel. Szomorú, de hozzá kell szokni.
Üdv!
Fecó
Köszi a kiegészítést!
Azért tök jó lenne, ha arra a kis Zagyva szakaszra külön lehetne napijegyet váltani, kevesebb pénzért és nem kéne az egész földgolyóra megváltani a területit. Az is jó megoldás lehetne, hogy a Zagyvás éves engedély az egész Zagyva folyóra jó lenne, hogy aki nem akar a Tiszán horgászni, annak ne keljen oda is engedélyt vásárolnia.
Ezek szerint az általam betett telefonszám és a Szolnok megyei kapitányság elérhetősége, hiánypótló és fontos kellék az adott témában!
Sajnos.
Üdv.
Jani